Éjben fürdő szavak

Egyedül vagyunk mind a téli éjszakában, csak az alkotás világít odafönn magában

Magyar író, két M-mel a nevében, fantáziával és nyomozással átszőtt történeteiről híres és átható kék szeme van. Na ki találta ki? Pontosan! Mason Murray. És most a színpadon második könyve, a Lélekcsapda





A könyv bemutatása:
M. M. egy régebbi munkásságáráról van szó, amely potom 300 oldalban elénk tárja mindenét. Hogy mi ez a minden? Kormány titkos kísérlete, FBI ügynökök, transzcendens síkok, filozófiai fejtegetések. Sok fejezet kezdődik adott szereplő nevével, ezzel is ráirányítva figyelmünket a személy helyzetére és cselekvésére.  De milyen a maga a történet?


Vélemény:
Lényegesen több hibát véltem felfedezni, mint a Visszatérő Végzetben. Szóismétlések, elírások kisebb gyülekezete várt, s pár helyen még a logikai bukfenctől sem riadt vissza a könyv. Egyszer például nagyon érvel XY valami mellett, majd konklúzióként a teljes ellentétét vonja le. Máskor pedig túlmagyarázza a világok közötti állapot testetlenségét. pl.: megrázta volna a fejét, ha lett volna; megvonta volna a vállát, de nem rendelkezett ilyennel.  Szemöldökmorcolva mondanék ejnye-bejnyét az írónak, hogy „legközelebb tessék jobban odafigyelni”. (Bár ez egy elég komikus jelenet lenne, figyelembevéve a méretbeli és korbeli különbséget.)  Feleslegesen. Már megtette. A legújabb könyve, ami már a második borítójával került a polcokra, feledteti az emberrel, hogy Mason valaha is hibázott.
De nem akarom én teljesen lehordani ezt a regény. Nem ám. Ugyanis maga a téma, amit feldolgoz, kifejezetten érdekes. Mi határoz meg minket? Lehetne ez a kulcsmondat, hisz a történet gerincét két lélekcserélt ember adja. És tényleg. Mik vagyunk mi? A testünk, amit mindenki láthat és amit manapság úgy alakítgathatunk, mint a gyurmát? Vagy a lelkünk, ami a kiválasztott kevesek előtt nyílik csak meg? Esetleg az elménk, ami a gondolataink kusza labirintusának az otthona? Én a lélekre fogadnék. De elfogadok ellenvéleményt is. Kinek, hogy.
Összességében igen jó élményt nyújtott nekem és már alig várom, hogy még egy M.M. könyvet kézbe vehessek.

Kiknek ajánlom:
Minimális 18+ tartalma van. Nemtől független alkotás, amely jó helyen van mind a huszonéves mind a hatvanas korosztály kezében. Aki szeret elgondolkozni a dolgokon, morfondírozni és nem veti meg a természetfelettit, az szaladjon egy antikváriumba és reménykedjen, hogy még nem kapkodták el az összes példányt.

Kedvenc részlet:
„Lebowsky nagyot sóhajtott, miután bontotta a vonalat. Az a baj, hogy már maga sem hiszi minden saját szavát. Ami nem olyan nagy csoda, hiszen ő már nem is egészen önmaga… ”


Mason Murray egyéb alkotásai: Visszatérő végzet és M. M. Meghökkentő meséi

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Köszöntlek éjféli Vándor!


A gondolataim sötét birodalmába tévedtél. De ne csüggedj, elveszni nem fogsz! Amíg szeretsz alkotni és olvasni, nagy baj nem lehet.
Jöjj közelebb, hadd meséljek szép és csúf dolgokról. Dalolok neked búról, regélek számtalan tintaszagú könyvről, bevezetlek fantáziám bugyraiba és megismertetlek pár érdekes emberrel.
Ha felkészültél, csak ragadj teát, rumot vagy kávét és helyezd magad kényelembe.

Blogadatok

Nyitás dátuma: 2018.03.02.
Blog témája: irodalom, kultúra, személyes, mindenféle
Bejegyzés gyakoriság: heti 1-2
Blogger: Hollótoll
Elérhetőség: hollotoll.18@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/Hollotoll2.0/


Visszatérő Vándorok

Eltévedtél?

Vándorszám